Ismét úton a Ködik: ez alkalommal Debrecenben járt a diákszínjátszó csapat

A Szatmár.ro olvasói nem először találkoznak a KÖDIK által színpadra állított előadással, viszont a debreceniek igen. A határon túli látogatásról Besenyődi Judit XI. E osztályos diáklány beszámolóját olvashatják.

"Iskolánk színjátszó csapata, a KÖDIK idén is egy remek darabbal állt elő. Történelmi drámánk címe: Gonzeczky, egy pap a forradalom viharában. A darab egy katolikus pap harcát és forradalmát mutatja be, nem csak az 1848-49-es társadalmi helyzetben, de a lelkében is. Mint minden évben idén is meghívást kaptunk, testvériskolánktól: a Csokonai Vitéz Mihály gimnázium vezetőségétől, hogy egy napot Debrecenben töltsünk, előadjuk új darabunkat, megnézzük a várost és nem utolsó sorban elmélyíthessük a két iskola kapcsolatát.

Így történt, hogy mentortanárunk Csorján Árpád József tanár úr a Rákóczi Szövetségnél pályázott, hogy ezt, a szívünkhöz közel álló drámát másoknak is megmutathassuk.

Amint begördültünk az udvarra ismerős arcokat pillantottunk meg, hisz harmadik éve már, hogy Debrecenbe látogatunk. A halban már gyülekeztek a nézők, mi pedig lélegzetvisszafolytva vártuk a pillanatot, hogy megkezdődjön a repülés.

Szövegismétlés. Fel-alá járkálás. Idegesség. Ellazulni próbálás. Izgulás. Utolsó korty víz. Mindenki a helyére. Egy percnyi csend. Gyors szívverés. Hallgatom a mellettem álló szuszogását. Szem becsuk. Eufórikus érzés. Függöny ki. A szem nyitva. Kopog a magassakú cipőm. Bennt vagyok. Élem a jelenetet. Más vagyok már. Más ember, vagy más angyal, egy forradalmi angyal. És csak akkor veszem észre, hogy nem valóság volt, amikor mindenki tapsol, és kétoldalról megragadják a kezem. Meghajlás. Izzadság. Lihegés. Lámpák és nézők. Magamat keresem még önmagam és a szerepem között félúton. Minden meghajlással egyre közelebb vagyok a felébredéshez. Nem. Nem. Nem akarom! Még nem. Nem érhet ilyen gyosan véget... és máris az orromra csapják a függönyt.

Miután fogadtuk az igazgatónő gratulációit, felöltöttük magunkra igazi önmagunkat. Ezután egy hideg ebédet töltöttünk el együtt és a régi barátaink mellé újakat is szereztünk. Majd egy rövid városnézésre invitáltak minket. Azt kell mondanom, Debrecen évről évre szebb, és mindig örömmel térünk ide vissza. A nap végén bár elbúcsúztunk ottani barátainktól, mégis ismét megígértük, hogy “jövőre, veled, ugyanitt”.  

Ezúton szeretnénk megköszönni a Rákóczi Szövetség és Csorján Árpád tanár úr, Sárándi Annamária és Fazekas Katalin tanárnők segítségét, valamint a testvériskolánk vezetőségének a vendégszeretetét és meghívását."